Teraszok építése fából
Teraszok építése fából Dunakeszi
Teraszok építése fából Dunakeszi
A teraszok építését nagyon végig kell gondolni, alaposan meg kell tervezni, mielőtt az építésbe belekezdenénk. Nem csak a kinézeti kérdések lényegesek, kiemelkedően fontos, hogy határozottan tudjuk, hogy mi célból épül a terasz és milyen igényeket támasztunk vele szemben. Ezzel ugyanis elkerülhetőek a későbbi átalakító, kiegészítő munkálatok.
Először is javasolt praktikusság szempontjából megvizsgálni a kérdést. Például nem mindegy, milyen tájolású, melyik helyiségből nyílik. Az sem mindegy, hogy milyen burkolatot választunk, hiszen fontos gondolni a karbantartási, tisztítási feladatokra is, emellett egy helytelenül megválasztott alapanyag rövidebb élettartamot is jelenthet.
Talán az egyik legfontosabb kérdés, hogy mekkora legyen a terasz. A teraszok építésének ugyanis fő célja a kényelem, melynek érzetébe igencsak bele tud rondítani, ha nem fér el rajta rendesen. Gondoljon csak el egy ünnepi ebédet, ahol folyamatosan fel kell állniuk a vendégeknek, hogy egymást elengedjék.